Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szereplők-Parisok

Hommonay Zsolt:

homonnay-zsolt-0405.jpg

(Kaposvár, 1971. február 28. –) magyar színész, énekes.

Érettségijét a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban szerezte meg 1989-ben, és egy időre itt is maradt, 1990-1993 között a Hevesi Sándor Színház stúdiósa volt.

Itt töltött utolsó évében felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakára, Szinetár Miklós osztályába, ahol 1997-ben diplomázott. Ugyanebben az évben forgatott a Csinibaba című filmben is, epizódszereplő volt.

A főiskola alatt és után is számos musical- és operettszerepet eljátszott, 2000-ben pedig a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a zsűri döntése alapján az Év Bonvivánja kitüntetéssel jutalmazták munkásságát.

Ugyanebben az évben szerződést kapott Berlinbe a készülő Disney-musical, A Notre Dame-i toronyőr két szerepére – Quasimodót és Phoebust is eljátszhatta.

2002-ben hazaszerződött, azóta számos musicalben és operettben láthatta a közönség, Budapesten és vidéken egyaránt.

2005-ben Balczó Péterrel és Nagy Sándorral együtt megalapította az Adagio énekegyüttest.

Felesége, Polyák Lilla színésznő, két gyermekük van. Jelenleg családjával együtt Pátyon él.

Szerényi László:

sze.jpg

A fiatal művész a budapesti Corvinus Egyetemen végzett közgazdászként, de már előtte is érdekelte a színház és az éneklés világa. A Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdiójában képezte magát, tanára volt Kósa Zsuzsa, Toldy Mária, Kovács Brigitta, Kővári Judit, Barna Júlia. Jelenleg Cserjési Kingánál tanul.

Ő énekelte az István, a király amerikai turnéján a címszerepet, majd a Budapesti Operettszínházban megkapta a nagysikerű Rómeó és Júliában Paris szerepét. A 2008/2009-es évadtól a Szentivánéji álom című worldmusicalben játssza Lysander szerepét, valamint Rómeóként és az Abigélben Kalmár tanár úrként is látható, illetve nagy sikert aratott a Szép nyári nap című Neoton musical Sanyájaként.

2009-ben megkapta a fiatal tehetségeknek járó Marsallbotot.

Egyházi Géza:

1525pa.jpg

 

1970.április 8-adikán született,Pomázon.Vendéglátóipari szakközépiskolát végzett,majd 12 évig dolgozott a Belcanto Étteremben.Utána a Caramel étterem üzletvezetője lett.Álma az volt,hogy szállodavezető legyen,ez az életben nem sikerült,viszont egyik jelentősebb szerepében, a miniszter félrelépett-ben sikerült ezt is elérnie.Másik álma a színész-énekesi pálya volt,amit el is ért,2005.februárjában.Ekkor szinte teljesen felszámolta a vendéglátós életét.

Egy zongorista fedezte fel a hagját,úgy 7 évvel ezelőtt,azóta tanul énekelni,járt zeneiskolába is.Első próbálkozásai inkább operák voltak,majd első nagy szerepe Rómeó és Júlia Paris-a volt.Ismert és elismert aztán 2007 júniusában lett,a Vámpírok Bálja Von Krolock szerepében,amit azóta is nagy sikerrel játszik a Pesti Magyar Színházban.